Párbeszéd: a Debrecenbe tervezett új akkumulátorgyár sérti az uniós víz keretirányelvet

A Párbeszéd az Európai Bizottsághoz fordul, mert meglátásuk szerint a Debrecenbe tervezett új akkumulátorgyár vízfelhasználása sérti az uniós keretirányelvet - közölte a párt társelnöke szerdán online sajtótájékoztatón.

Egy zalaegerszegi étterembe hajtó autós ellen emeltek vádat

Ittasan és bedrogozva kidöntött egy tűzcsapot, majd autójával a portált átszakítva egy üres étterembe hajtott tavaly májusban egy zalaegerszegi férfi, aki ellen most emelt vádat a Zalaegerszegi Járási Ügyészség.

Hat embert vettek őrizetbe felfegyverkezve elkövetett csoportos garázdaság miatt Szombathelyen

Csoportosan, felfegyverkezve, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt hat embert vettek őrizetbe a rendőrök Szombathelyen - tudatta honlapján a rendőrség szerdán.

Az MSZP ötszázalékos nyugdíjemelést javasol júniustól

Júniustól ötszázalékos nyugdíjemelést javasolt az MSZP alelnöke szerdán az MSZP Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatón.

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány és az Emberi Méltóság Tanácsa együtt segíti a Kárpátalján élő magyarokat

Együttműködési megállapodást írt alá a Dévai Szent Ferenc Alapítvány és az Emberi Méltóság Tanácsa kedden Budapesten a Kárpátalján élő magyarok érdekében.

Fegyházbüntetésre ítélték a dunaföldvári gyújtogatót

Hat év hat hónap fegyházbüntetésre ítélte a Szekszárdi Törvényszék kedden nem jogerősen azt a dunaföldvári férfit, aki 2022. április 3-án felgyújtotta házát, a tűzben egy ember halálos égési sérülést szenvedett.

Négy év börtönre ítéltek egy ukrán embercsempészt Heves vármegyében

Gyorsított eljárásban, nem jogerősen négy év börtönre ítéltek egy ukrán embercsempészt Heves vármegyében - közölte a Heves Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője kedden az MTI-vel.

OBH: megalapozott és időszerű ítélkezést folytatott a Győri Törvényszék és a Győri Ítélőtábla tavaly

Megalapozott és időszerű volt az ítélkezés tavaly a Győri Törvényszékhez tartozó bíróságokon és a Győri Ítélőtáblán - jelentette ki az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke kedden a vármegyeszékhelyen.

Tehetséges fiatalokat támogat a Mol-Új Európa Alapítvány

Tehetséges fiatalok támogatására hirdet pályázatot a Mol-Új Európa Alapítvány, két kategóriában 75 millió forint nyerhető el.

Vezérkari főnök: emelni kell a Magyar Honvédség harckészültségét

A Honvéd Vezérkar főnöke a harckészültség, a kiképzés és a gyakorlatok szintjének emelését nevezte kötelességének, hogy a Magyar Honvédség képes legyen arra, ha szükséges, Magyarország érdekében háborút vívjon.

Ismét kordont bontott a Momentum a Karmelita kolostornál

Hatodszorra bontotta le a kordonokat a budapesti Karmelita kolostornál a Momentum kedden, az Európa-napon - közölte a párt kedden az MTI-vel.

Megkezdték a kisiklott kocsik műszaki mentését Téglásnál

Hadnagy Attila, a MÁV Zrt. debreceni pályavasúti területi igazgatóságának vezetője sajtótájékoztatót tart az előző napon a Hajdúhadház és Újfehértó közötti Téglásnál történt tehervonat-baleset helyszínén 2023. május 8-án.